Újító technológiák, termékek és szolgáltatások üzleti seregszemléje a Nemzeti Innovációs Hivatalban
A Nemzeti Innovációs Hivatal, amely a hazai vállalati szektor legfőbb tudásközvetítője, projektgeneráló műhelybeszélgetés-sorozatot indít a legígéretesebb hazai innovatív, piacképes termékek és technológiák bemutatására. Az „Irány kelet!”mottóval meghirdetett üzleti seregszemlére azon hazai, elsősorban kis- és közepes vállalkozások jelentkezését várjuk, amelyek innovatív technológiákat reprezentáló projektjeik piaci bevezetését kínai tőke bevonásával tervezik megvalósítani a közeljövőben.
A rendezvény díszvendége a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövetségének képviselője. Az esemény sajtónyilvános.
Időpont: 2012. augusztus 9-10., 09:00-16:30
Helyszín: Nemzeti Innovációs Hivatal (Krausz Palota, I. emeleti konferencia-terem)
Cím: 1061 Budapest, Andrássy út 12.
Jelentkezési határidő: 2012. augusztus 3., 12:00
A jelentkezés feltétele: A projekt angol nyelvű prezentációjának előzetes megküldése.
A jelentkezéseket és a projektek bemutatását az alábbi e-mail címre várjuk:
obszervatorium@nih.gov.hu
A részvétel díjtalan. Figyelembe véve ugyanakkor a hely- és időkorlátot, a Nemzeti Innovációs Hivatal fenntartja magának a jogot arra, hogy szabadon meghatározza, mely cégeket vár a műhelybeszélgetésre. A workshop keretében minden résztvevő lehetőséget kap egy 15 perces magyar vagy angol nyelvű bemutatkozásra prezentáció keretében.
A céges portfoliókat a Nemzeti Innovációs Hivatal szakértői, illetve egyéb, a Hivatallal szorosan együttműködő partnerszervezetek képviselői közösen bírálják el.
A legígéretesebb projektgazdák lehetőséget kapnak csatlakozni a Nemzeti Innovációs Hivatal elnöke által vezetett kínai üzleti küldöttséghez, önköltséges alapon. A négy kínai nagyvárost (Pekinget, Sanghajt, Csungkingot és Csengtut) érintő szakmai körút tervezett időpontja 2012. szeptember közepe.